Horgász Show – 2019. MÁRCIUS 01-03

Óriási akciókkal és forradalmi újdonsággal érkezik az Abiotic Carp Baits

 

 Óriási akciókkal és forradalmi újdonsággal érkezik az Abiotic Carp Baits

A HorgászShow-t a magyar illetőségű csaligyártó manufaktúra, az Abiotic Carp Baits sem hagyhatja ki, hiszen ebben az évben már harmadik alkalommal vesznek részt a kiállításon.

1

A halbiológia és hidrobiológia területei elképesztő mennyiségű, felbecsülhetetlen értékű információ áradatot tartalmazhatnak a téma iránt érdeklődők számára, amiket nem lehet szimpla vízparti tapasztalatokból begyűjteni (legfeljebb sejteni). Viszont, ha ezeket ötvözzük a gyakorlati tapasztalatokkal, olyan helyzetekre, szituációkra, jelenségekre találhatunk hatékony megoldást, amelyek soha nem látott eredmények előtt nyithatnak kaput számunkra! Abiotic Carp Baits megfelelő háttérrel rendelkező csapata jelenleg az egyetlen képviselője ennek az irányzatnak mind a hazai, mind a külföldi piacot tekintve. Eszmerendszerük mögött olyan több éves múlt áll, mely során a témával kapcsolatos szakterületek egyetemi szintű tanulmányai fokozatosan, apránként beépítésre kerültek a halcsali- és haleledel gyártásba. Több éves tesztelési időszak, és gondosan felépített koncepciók előzték meg a végeredményt, amely mostanra forrta ki teljesen magát! Az Abiotic Carp Baits termékeit nyugodt szívvel ajánlják azon pontyhorgászoknak, akik hisznek a tudományos alapokon felépített csalik fogósságában!

2

Fejlesztések / Innováció:

A 2018-as évben kiadott és kifejlesztett Csali Ajánló Program óriási népszerűségnek örvendett, használatával rengeteg sporttárs számára tudtak olyan segítséget nyújtani, mely hatalmas lépéselőny mind a vízparton, mind a piaci szegmensben. A program használói egy rendkívül bonyolult, tíz éves szakmai és gyakorlati szisztéma ötvözetének adatrendszeréből kapnak az általuk kiválasztott vízterülethez a megadott kritériumoknak leginkább megfelelő csali ajánlatot.

A tavaszi HorgászShow-n természetesen bemutatásra kerülnek mindazok az újdonságok is, melyek első ízben az őszi PontyShow-n debütáltak. Ezúttal egy olyan innovációval is készül az Abiotic Carp Baits, melynek fejlesztésén, és “tálalásán” 2013 óta dolgoztak, egészen mostanáig! Ugyanis a HorgászShow hétvégéjén első ízben kerül bemutatásra a Crumbly, azaz a mállékony bojlicsalád! A szériában mindenki megtalálhatja kedvenc típusát a paletta valamennyi portékája közül, azonban a Crumbly golyóknak van egy kimondott, speciális funkciója, melyről maga a csomagolás is nagyban árulkodik!

3

 

Az innováció szerepe, és célja: Ki ne találkozott volna már olyan gyakorlati esettel, hogy a bojlija iszapos aljzaton csődöt mondott?! Egy “hagyományos” eljárással készített bojli felülete, miközben dolgozik az iszapos aljzaton, megszívja magát vízzel, eközben pedig átveszi azt az orrfacsaró bűzt is, melyet az iszapban zajló bomlási folyamatok eredményeznek. Mondanunk sem kell, ez a kapásszámon, vagy az eredményességen is gyakorta tapasztalható, észrevehető. A Crumbly széria termékeit viszont oly különleges képességgel ruházták fel, hogy felvegyék a kesztyűt az iszapon történő horgászat cudar körülményeivel. E bojlik először is jóval könnyebben hagyományos társaiknál, ezáltal nem süppednek bele mélyen a büdös iszapba. A másik nagy titkuk magában a beltartalomban rejlik. Ugyanis ezek a bojlik hagyományos, főzési eljárással készülnek, mégis “munka” közben hasonlóképp viselkednek, mint egy oldódó, vagy bepasztázott bojli: vagyis nem dagad meg a felületük, hanem szépen, lassan, egyenletesen lemállik. Ezáltal nem szívja magába az orrfacsaró iszapszagot, és a csali megőrzi figyelemfelkeltő képességeit! A tesztek során azt tapasztalták, hogy vízhőmérséklettől, aljzattól, apróhalaktól függően ezek a bojlik 12-24 órát is kibírna a hajszálelőkén. Speciális céljuk, hogy alternatívát nyújtsunk segítségükkel minden olyan sporttársnak, akik nyáron gyakran küszködnek az iszapos aljzat okozta kellemetlenségekkel és ezáltal a kapástalan napokkal.

 

Sok szeretettel, éa bombasztikus, 20-50%-os akcióval vár minden kedves érdeklődőt Jávorka Dániel vezetésével az Abiotic Carp Baits csapata!

Kezd a szezont az Abiotic bojlikkal!