Horgász Show – 2018. MÁRCIUS 02-04

SBS Tactical Baits a Horgász Show-n!

A világ legtöbb pontyhorgászának ismerősen cseng az SBS név, hiszen ez a cég az elsők között, több mint 30 éve foglalkozik bojlis alapanyagok és késztermékek kikísérletezésével, tökéletesítésével. Az SBS magas minőségű termékeinek és folyamatos termékfejlesztéseinek köszönhetően a csali gyártó cégek egyik meghatározójává nőtte ki magát az évek folyamán! Az SBS Tactical Baits tulajdonjoga 2008 decemberében egy Magyar cégcsoport kezébe került, melynek vezetője Kovács Zoltán.

sbsbojli

Mint az SBS termékek egyik legelkötelezettebb híve, 2001 óta ismeri és használja a cég termékeit. 2003 óta az SBS termékek Magyarországi forgalmazója. Teszthorgászként és versenyhorgászként is rendkívül eredményes múlttal rendelkezik. Pontyfogó versenyek többszörös aranyérmese, csapattársával 2007-ben a Jászkiséri pontyfogó versenyen 966 kg pontyot sikerült fogniuk, mellyel nem hivatalos világrekordot állítottak fel. Kovács Zoltán versenyhorgász múltjának köszönhetően hosszú évek óta tevékenyen részt vett az SBS termékek fejlesztésében. Irányítása óta az SBS hagyományaihoz mérten, töretlen lendülettel halad előre. Az új vezető a termékfejlesztés elkötelezett híve. Az elmúlt években több olyan termék is a nevéhez köthető, melyeket elsőként az SBS hozott forgalomba a világon!

Kovács Zoltán irányítása óta profi szakemberek segítik a gyártási, az európai forgalmazási, valamint a marketinggel kapcsolatos feladatokat is. A cég hosszú távú céljai között találhatjuk meg az információk és tanácsadások lehető legszélesebb körű kiszélesítését, mellyel úttörő szerepet kíván betölteni a csali gyártó cégek között.

Az SBS elérkezettnek látta az időt arra, hogy minőségi horgokkal, előkezsinórokkal, forgókkal, és a pontyhorgászok számára nélkülözhetetlen kiegészítőkkel jelenjen meg piacon. A kínálatban megjelent termékek mind olyan magas minőséget képviselnek, amelyek versenykörülmények közt is megállják a helyüket! A tesztelési fázis végére sikerült olyan termékeket kiválogatni, amelyek között mindenki megtalálhatja az általa meghorgászni kívánt területre való, legmegfelelőbb zsinórt, horgot, vagy egyéb kiegészítőt. A jövőben a választék folyamatos bővülésére lehet számítani, de az SBS-től megszokottan csak magas minőségi követelményeknek megfelelő termékek kerülhetnek be a kínálatba.Ha szeretnéd megtudni, hogy milyen termékekből állítják össze végszerelékeiket az SBS Szi-Ko Team tagjai és az SBS teszthorgászai, akkor válaszd az SBS Tackle Pro termékeket!

sbstackle